Okosvárossá válik Barcelona

Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Okosvárossá válik Barcelona

A katalán metropolisz Európában úttörőnek számít a területen.
Francesca Bria, Barcelona technológiai és digitális innovációs vezetője kijelentette, hogy a város közigazgatása nagyobb IT- és internetszolgáltatók nélkül akarja megvalósítani az okosváros-projektet, így akadályoznák meg az adatok magáncégekhez kerülését. Az információkat inkább társadalmi vagyonként tartanák meg és értékelnék ki. A szakember kiemelte, hogy nincsen digitális forradalom demokrácia nélkül. Éppen ezért Barcelona digitalizálására elsősorban a polgárok szempontjából gondolnak és nem a technológiára vagy arra összpontosítanak, hogy azzal elméletileg mi mindent lehetne megvalósítani.
A spanyol állam korábban elhatározta, hogy digitalizálja a városokat és ezzel kapcsolatban egy irányelvet is kiadott, de a megvalósítás felelőssége az egyes települések vezetőit terheli. Briát közel egy évvel ezelőtt nevezték ki és azóta azt vizsgálják, hogy mire van szükségük a lakosoknak, ez a kiindulópont. A céljuk az, hogy az infrastruktúrát önállóan építsék ki és üzemeltessék. Amennyiben a megfelelő platform elkészül, akkor a helyi és a környékbeli vállalatoknak lehetőségük lesz arra, hogy a szoftvereiket és az alkalmazásaikat elérhetővé tegyék.
"A technológia biztosan része egy okosvárosnak, de mi azt gondoljuk, hogy a demokráciának kell a technológiát vezetnie és nem fordítva. A szolgáltatók a város partnerei, de nem fogunk függővé válni tőlük és nem hagyjuk majd, hogy ők diktálják a szabályokat. Fenntarthatóságot, szociális lakhatást és okos közlekedésvezérlést akarunk. Ezért nem fogunk együttműködni olyan platformokkal, mint az Uber vagy az AirBnB és ezzel nem adjuk majd ki ezeknek a vállalkozásoknak a város adatait. Ez utóbbiak ugyanis az emberekhez tartoznak és azokat nem szabad privatizálni" – szögezte le Francesca Bria.

Tweet

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.