Metallica: Hardwired… To Self-Destruct

Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

Nagyítás

[ metal / thrash ]
A metál U2-ja, a Justice után eladták magukat. Istenek, nem tudnak hibázni. A Load még jó volt, aztán hanyatlani kezdett a színvonal. Cliff Burton nélkül nem beszélhetünk Metallicáról. A St. Anger egy zsigeri, ösztönös lemez. A St. Anger egy bohóctréfa. Lars nem tud dobolni.

Kapcsolódó cikkek

Justin Bieber szebbé tette a Metallica évét

James Hetfield: már stúdiózik a Metallica

Új dalt tett közzé a Metallica

A Metallicával kapcsolatban az egyetlen közös álláspont, hogy nem létezik ilyen. Éppen ezért előrebocsátjuk: a következő sorok sérthetik egyes olvasók meggyőződését. Azt, hogy a világ egyik legsikeresebb metálzenekara milyen karriert futott volna be, ha anno nem klipesítik a Nothing Else Matterst, soha nem fogjuk megtudni. Azt viszont – pláne a 2003-as St. Anger ismeretében – senki nem vonhatja kétségbe, hogy mindig a saját fejük után mentek, mainstream zenekarként is beintettek az elvárásoknak, és sosem tették le az asztalra kétszer ugyanazt a lemezt. (A Load/Reload párost nyugodtan tekinthetjük dupla kiadványnak, ugyanis a dalok ugyanakkor születtek.)
Ezért is fanyalgott jogosan a(z egykori) rajongók jelentős hányada a 2008-as Death Magnetic hallatán: az erőltetett thrash-es nosztalgiázás közepette ugyanis üvöltött, hogy ez a zenekar már csak árnyéka 80-as évekbeli önmagának. A korábbi vészjósló hírek és a rekordhosszúságú dalszerzési fázis arra engedett következtetni, hogy a Hardwired… sem lesz erősebb alkotás. Az előzetesként megjelenő címadó dal, valamint a Moth Into The Flame azonban – legnagyobb meglepetésre – arról tanúskodott, hogy a zenekar tesztoszteronszintje helyrebillent.

Ebben persze az is közrejátszhatott, hogy lecserélték korábbi producerüket, az indokolatlanul ajnározott Rick Rubint, a Hetfield-Ulrich páros pedig újfent a diktatórikus dalszerzés mellett tette le voksát. (A bőgős, Robert Truillo mindössze egy dalban közreműködött társszerzőként.) Az eredmény pedig egy energiától duzzadó, kiváló hangzású anyag lett, mely egyszerre vonultat fel thrash-es tempókat, Load-korszakos groove-okat, mindez azonban a legkevésbé sem hat direkt múltidézésként. A dalok kevésbé terjengősek, mint a Death Magnetic esetében, ugyanakkor jóval fogósabb témákat vonultatnak fel: az Atlas, Rise! refrénjéhez vagy a Moth Into The Flame ikergitáros részeihez hasonlót már nagyon rég hallhattunk Metallica-lemezen.
A lassan radírozó darabok között is akadnak telitalálatok: a Dream No More vagy az I Am Savage a Sad But True és a House Jack Built-kaliberű dalok legszebb hagyományait idézik. Ugyanakkor ezúttal is akadnak időhúzó szerzemények: a ManUNkind klipje pl. jóval fantáziadúsabb lett, mint a dal maga és a Here Comes Revenge sem hozza az elvárható szintet. A Hardwired… azonban felejthető trackekkel együtt is kiváló teljesítmény a 2010-es évek Metallicájától. De hogy a fanyalgóknak – merthogy lesznek ilyenek – is kedvébe járjunk: a borító alkotóját saját fehér botjával vernénk össze.

Kiadó: Blackened/Universal
kirsch
2016.11.24
|

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.