future-radio

Mobilra is kiadta vizuális programozási nyelvét a Google

A Google a napokban jelentette be, hogy elérhetővé tette Blockly nevű fejlesztőplatformja egy kifejezetten mobil eszközökre szánt változatát. A Blockly 1.0 for Android, illetve for iOS segítségével a fejlesztők olyan "szkriptelési" lehetőséggel vértezhetik fel mobilos alkalmazásaikat, amit akár a programozáshoz nem értők is könnyen használhatnak majd működésének módosítására, bővítésére vagy egyedire szabására.

Különleges társ segíti majd a játékost új Assassin’s Creed játékban

A Ubisoft vasárnap közzétette az első hivatalos videót következő Assassin's Creed játékához. A nem kevesebb mint 5 perces klip megerősíti a PC Fórum által már múlt hónapban megírt információt, ami szerint a játék az ókori Egyiptomban fog játszódni - de egy másik érdekességre is fény derít. Ez teljesen új lehetőségeket fog megnyitni a játékosok előtt, akiknek ugyanakkor az új képességekre szükségük is lesz - hiszen a készítők a pályák tervezése során immár ezzel a plusz lehetőséggel is számoltak.

Itt az első hivatalos videó a OnePlus 5-ről

Bár a OnePlus hamarosan érkező új csúcsmobilja, az 5 minden lényeges részletét már múlt héten leleplezte a PC Fórum, mindeddig csak egyetlen képet tudtunk mutatni róla. A múlt hét végén azonban a gyártó végre egy rövid kis videót is kiadott a készülékről, hogy azzal harangozza be annak hivatalos leleplezését. Így úgy tűnik, hogy hivatalos további részleteket csak jövő héten, a 20-i bemutatón tudhatunk majd meg, amikről persze beszámolunk majd.

Videó: Hihetetlenül szép lesz a Star Wars Battlefront 2

Az EA a hét végén egy igen kedves meglepetéssel szolgált a Star Wars franchise rajongói számára. A cég ugyanis kiadta nagy sikerű Star Wars Battlefront játéka folytatásának egy előzetes videóját, ami valami elképesztő élményt vetít előre. Ugyanakkor más jelenetekben az elmúlt években megjelent új Star Wars filmek főszereplőit: Kylo Rent és Rey-t is felismerhetjük, akikkel ezek szerint szintén találkozhatunk majd a Battlefront 2-ben - bár lehet, hogy majd csak egy külön DLC révén.