Jelentkezés itt!Műsorvezetőket keres a rádió!Bővebben itt: Leírás

Snoop Dogg: Coolaid

Nagyítás

[ hiphop ]
Akadnak mainstream előadók, akiknek zenei értelemben is lételeme a folyamatos változás, és bármerre is induljanak el, ösztönösen ráéreznek, mely irányzatok állnak jól nekik. Nos, Snoop Dogg hangsúlyozottan nem ebben a kategóriába sorolandó.

A 2013-as Reincarnated reggae-s irányvonala egyszeri érdekességként megállta a helyét, ám a tavalyi Bush mindennemű hiphoptól mentes, bérelt partylimuzinos, löttyedt funky-popja minden tekintetben hervasztó volt. Nem különben Snoop Daz Dilingerrel közös próbálkozása, az épkézláb alapokat nyomokban sem tartalmazó Cuzznz album. Szerencsére azonban úgy tűnik, a west coast rap egyik legegyedibb stílusú előadóját időközben egy jóakarója emlékeztette arra, hogy melyik műfajban is tud ő voltaképpen igazán egyedit alkotni. Mellesleg könnyen lehet, hogy nem is személy volt az illető, hanem a Straight Outta Compton című jól sikerült mozifilm, melyben a fiatal Snoop karaktere is feltűnik egy-két jelenetben.
Tény, hogy a Coolaiden tetten érhető egy fajta vissza-a-gyökerekhez hozzáállás (a „Doggy Dogg” korszakot idéző borító is előrevetíti ezt), rapperünk azonban nem gondolta úgy, hogy experimentális hajlamait teljesen vissza kéne szorítania. Ezért is lett a Coolaid tökéletesen felemás lemez. Az album első felében az a fajta maníroktól mentes, régivágású hiphop hallható, amit a 2011-es Doggumentary óta hiányoltunk tőle. Az utóbbi idők kommerszebb hangzású szerzeményei után kifejezetten jólesnek olyan old school szerzemények, mint a Don’t Stop, a Super Crip vagy a Let Me See Em Up, de még a Wiz Khalifával súlyosbított Oh Na Na g-funk lazulása is szerethető.

Az album második felében azonban túlsúlyba kerül a színtelen-szagtalan, ám annál polírozottabb r’n’b, a negyvenedik perc környékén pedig önkéntelenül is visszasírjuk Dr. Dre olyan lecsupaszított, mégis zseniális alapjait, mint a Serial Killa vagy a Tha Shiznit. Főleg, hogy a Coolaid játékideje nem kevesebb, mint 78 perc, ami még egy üresjáratok nélküli lemez esetében is lefárasztaná a hallgatót.
Kiadó: Doggystyle

kirsch
2016.07.28
|

Leave a Reply