Jelentkezés itt!Műsorvezetőket keres a rádió!Bővebben itt: Leírás

Red Hot Chili Peppers: The Getaway

Nagyítás

[ pop / rock ]
A mai harmincasok talán még emlékeznek egy Red Hot Chili Peppers nevezetű formációra, melynél senki nem játszott funk-rockot feszesebben, mocskosabban és izgalmasabban. Ennek a négyesnek pedig ugyanilyen érzéke volt a kitörölhetetlenül fogós dallamokhoz is.

Kapcsolódó cikkek

A Red Hot Chili Peppers új számmal debütál a héten

Red Hot Chili Peppers számokkal is kínoztak Guantanamóban

A dalai lámáért zenél a Red Hot Chili Peppers

Orosz oligarcha vette meg a Red Hot Chili Pepperst

Red Hot + Rio 2

Red Hot Chili Peppers: Live In Hyde Park

Ez volt az a csapat, mely Blood Sugar Sex Magik című lemezének milliós eladási mutatói után is képes volt kinyújtani középső ujját a kommersz felé, és megalkotta pályafutása legsötétebb, legellentmondásosabb (egyben legkreatívabb) lemezét One Hot Minute címmel. Aztán jött az 1999-es Californication, és a zenekar pályafutása legnagyobb sikerét könyvelhette el. Ezzel együtt a nagybetűs mainstream szerves része lett. Azonban a tét nélküliség legalább olyan romboló hatást képes gyakorolni a zenészek ambíciójára és kreativitására, mint – mit szépítsük – a tudatmódosító szerektől való mentesség. (Kiváltképp, ha korábban évekig ápoltak meghitt viszonyt a mákszármazékokkal.) Márpedig a Red Hot Chili tagjai esetében mindkét tényező érvényesült.

A hanyatlást kár is lenne az azóta már másodszor lelépő John Frusciante nyakába varrni, ugyanis a vele készült Stadium Arcadiumon is érezhetőek voltak az önismétlés és a fáradás jelei. A legutóbbi I'm With You pedig már egyértelműen arról tanúskodott, hogy a zenekar kiégett, mint egy nyolcadik kerületi vegyesbolt neonégője. És sajnos a Getaway-jel tovább folytatódik a lejtmenet. Azzal már megbarátkozhattunk, hogy az utóbbi idők RHCP-lemezei alig karcosabbak a nagymuter selyempongyolájánál. Ez önmagában nem is lenne probléma, hiszen a By The Way albumra is felkerült jó pár erős szerzemény.

Az viszont már sokkal nehezebben tolerálható, hogy a kommersz hangzás mellé (a lemezen a popproducer, Danger Mouse dolgozott) nem születtek jó dalok. Anthony Kiedis jellegtelen énekdallamai mellett Josh Klinghoffer jobbára csak maszatol a gitáron, és a basszeros, Flea zsenialitására is csak itt-ott utalnak halvány jelek. A tizenhárom ártalmatlan, slágeres(nek szánt) track közül egy sincs, mely felvehetné a versenyt az Under The Bridge, Soul To Squeeze, My Friends kaliberű szerzeményekkel, de még a Dosed vagy a Zephyr Song szintjét sem ütik meg. Még a viszonylag erősebb Detroit és a This Ticonderoga is azt az érzetet keltik, mintha egy korábbi maxi B-oldaláról kerültek volna rá a lemezre. Az Elton John közreműködésével írt Sick Love pedig egyenesen a zenekar egyik legnagyobb baklövése. Mindez azonban mit sem változtat a lényegen: a Red Hot Chili Peppers sztárstátuszát semmi nem rombolhatja le, egy újabb rádióbarát poplemez pedig csak erősíthet rajta. Ezzel együtt viszont a Getaway egy atomtöltetű rakéta, mely helyrehozhatatlan károkat okoz a csapat renoméjában.
Kiadó: Warner
kirsch
2016.06.30
|

Leave a Reply