Jelentkezés itt!Műsorvezetőket keres a rádió!Bővebben itt: Leírás

Deftones: Gore

Nagyítás

[ alternative / metal ]
Az Álmoskönyv szerint, ha egy zenekar gitárosa azt nyilatkozza: arra a legbüszkébb a készülő lemezzel kapcsolatban, hogy alig játszik rajta, az okot adhat a rajongók aggodalomra. Továbbá arra enged következtetni, hogy a fősulin ellógta a marketingtervezés előadásokat.

Kapcsolódó cikkek

Meghalt a Deftones basszistája

A Metallica pénzt gyűjt a Deftones basszistájának

Visszavárja basszistáját a Deftones

Kómában fekvő gitárosa nélkül stúdiózik a Deftones

Deftones: Felébredt a kómából a basszista

Kómában a Deftones basszistája

Deftones: Saturday Night Wrist

Deftones: B-Sides & Rarities

Deftones: Deftones

„Mindegy, kemény vagy lágy, csak lelke legyen” – Deftones

Hogy Stephen Carpentert egója sérülésén kívül mi késztette hasonló megnyilvánulásokra, az több szempontból is rejtély. A nyolcadik Deftones-nagylemez ugyanis semminemű szégyenkezésre nem ad okot, sőt. (A borítót most hagyjuk, már megszokhattuk, hogy a csapat az utóbbi időben sportot űz a bizarr grafikák és a megfejthetetlen albumcímek társításából.) Még csak azt sem mondhatjuk, hogy kevésbé lenne súlyos, mint a pazarul sikerült Diamond Eyes vagy a nem kevésbé erős Koi No Yokan. Legfeljebb az utóbbi két műhöz képest kevésbé tűnik egységesen toronymagas színvonalúnak.
A Deftonesszal kapcsolatban a mai napig szokás emlegetni a „nu metal” titulust, holott vajmi kevés közös vonást lehetett felfedezni köztük és a késői 90-es, korai 2000-es évekbeli pályatársaik között. Chino Morenóék hangzása továbbra is olyannyira egyedi, hogy a Prayers/Tirangles első hangjaiból világosan kiderül, kiket hallgatunk éppen. A lebegős verzék és a harsány refrének egyszerre földöntúliak és hihetetlenül fülbemászóak. A pszichedélia mellesleg a szokásosnál is több teret kapott a szerzeményekben (lehet, hogy ez lehetett Carpenter szívfájdalma?): a Hearts/Wires már-már egy végletekig modernizált Pink Floyd-dal is lehetne, míg a középrésznél be nem robban a pincébe hangolt gitár. Chino dallamai pedig gondoskodnak a menetrendszerinti hidegrázásról.
Hasonlóan gigászi a Phantom Bride is, melyben az Alice In Chains-főnök Jerry Cantrell vendégeskedik gitáron. Ugyanakkor a hasonló kaliberű dalok mellett a (L)mirl vagy a Geometric Headdress rutinszerű ujjgyakorlatnak tűnik, de rossznak ezek sem nem mondhatók. Kamikazemarketing ide vagy oda, a Gore igenis egy erős Deftones-album, még ha a két elődjét megillető szuperlatívuszokban nem is lehet értekezni róla.
Kiadó: Megawatt Recording
kirsch
2016.04.11
|

Leave a Reply